Akinek minimális vallási ismerete van tudja, hogy Isten mindent szépnek, és jónak teremtett. Most esetünkben a szépségen van a hangsúly. Tehát minden szép, de ebből kifolyólag a szépség egy relatív fogalom, mert kinek ez, kinek pedig az a szép. Magyarul nem mindenkinek ugyanaz a szép. Egy párkapcsolatban akkor válik a szépség - a társ szépsége - traumává, amikor a másik fél úgy gondolja, hogy a társa mindenkinek szép, mindenki őt akarja, mindenki vele akar élni, mindenki vele akar szexuális kapcsolatot létesíteni. Ez a traumatikus állapot féltékenységet, és bizalmatlanságot idéz elő állandó gyanakvással fűszerezve. Természetesen erre még a pár is tehet egy lapáttal akár tudatosan, akár tudat nélkül.
Az első és legfontosabb kérdés: Mikor érzi valaki, hogy igazán szép? Nagyon egyszerű. Amikor bókolnak neki, bókolnak minden testrészének, minden mozzanatának, a megjelenésének, a szavainak. A felsorolás lehet végtelen. Továbbá lehet ezt a fürkésző tekintetekből is érezni, akár bevallja valaki magának, akár nem. Vagy egy külső szemlélő is láthatja, hogy hogyan néz valaki az alanyra, aki elbűvöli a másikat a szépségével. Szűkebb értelemben, párkapcsolati szinten pedig a pár udvarlásából, bókjaiból lehet tudni. Vannak azért olyan helyzetek, amikor valaki egy kapcsolatban azt szűri le, hogy a sok bók által csak bizonyos külső dolgokba szerelmes a társa. Ez egy hatalmas baj és "defektus". Érdekes, mert elég ritka az az ember, aki nem szereti, ha a párja bókol neki, viszont annál több az olyan, aki a párján kívül még mástól is várja a külsejét illető szép szavakat.
Mikor akar valaki mindenkinek tetszeni? Itt jön az amitől sokan megijednek, az a bizonyos életközépi krízis, vagy más néven midlife crisis. Természetesen nem ez a lényege a krízisnek, mármint a tetszeni akarás, hanem az élet, a leélt élet, a csúcsra jutás, az élet értékelés majd az a bizonyos "hanyatlás", és az ezzel történő szembesülés. Viszont a szépségről sem szabad elfelejtkezni, mert az is benne van, csak ritkán kerül előtérbe. Némely pszichológusok 35-40 éves korra datálják, vannak akik 35-55-re, s vannak, akik kereken belövik 40-re ezt az időszakot. Valahol talán optimálisnak is tűnik. Most csak a szépséget vizsgálva meg kell állapítani, hogy ekkor már igazán beérnek, igazán éretté válnak a nők és a férfiak, de itt jön a baj is. Sokan nem érzik magukat elég jónak, elég szépnek a párjuk mellé, vagy nem elég nekik a párjuk kedveskedése, mert a 25-30-as, sokszor gyerek nélküli korosztályhoz méregetik magukat. Holott nem kellene, mert sok esetben még nekik is "odavernek" akár gyerek nélkül, vagy gyerekkel is.
Amikor egy bók nem elég. Egy 22-26-os korosztálybeli, aki ismerkedik, vagy párkapcsolatot él, bőven megelégszik az esetek többségében azzal, hogy a párja odáig van érte. Viszont akik már, vagy aki már túl van a zeniten, vagy megelégszik a párjával, vagy nem. Az esetek többségében nem elég egy őszinte vallomás a szépségről a párjától, hanem kell több is, hogy legalább minden vele szembe haladó nő/pasi forduljon utána.
Természetesen a trauma elszenvedője mindig a társ, aki bókol a másik szépségét csodálva és előtérbe helyezve. Mit tesznek?
Aki "zenites" és elégedetlen egy ember bókjával: Egész egyszerűen kidobja ami van, köldökig dekoltált pulcsik, ingek, nagy behajlások, mutatva ezzel, hogy a kor nem számít, mindenki őt nézze. A másik eset a "dudoros" gatya, a "zenites szerszám, nem vén szerszám" jeligével. Olyan ruhák kerülnek elő, amelyek a párkapcsolat során elég ritkán. Ezek is leginkább akkor, amikor nem a párjával van, mert amikor együtt vannak, akkor jó a "stóc tetejéről a múltkori". Jól esik neki, hogy mindenki nézi, fantáziál róla, s ezt magának nem vallja be, holott tudja, mert olyan jeleket is küld.
Az elszenvedő pár: Nyilván megőrül a szerelméért, s nem érti, miért olyan, amilyen. Innét jön a lépés, s máris traumaként éli meg párja szépségét, mert úgy érzi - a fentebbieket átgondolva nem alaptalanul -, hogy a párja mindenkinek kelleti magát, s neki is kell mindenki, ha nem is szexre, de valamire mindenképpen (pl. tudatosításra, alátámasztásra, hogy ő jó nő/pasi). Itt már megjelenik a beteges féltékenység, amely öli a kapcsolatot.
Kilábalás a traumából. Egy hibás soha nincsen. Van egy kezdeti hibás, s van aki felteszi a pontot az i-re. A kezdeti hibás itt az, aki nem elégszik meg, s kell, hogy kellesse magát másoknak, akár bevallja, akár nem vallja be magának. Aki pedig felteszi a pontot az i-re a társa, mert elkezd betegesen féltékenykedni. Minden megelőzhető. Először is meg kell elégedni a társ bókjával, s neki kell megfelelni, őt kell csábítani, neki kell kelletnie magát, mondjuk akár felöltözve, vagy akár egy "ez mind a tiéd"-del, miután végig mutat magán, s pajkosan, kedvesen mosolyog a társára. A legfontosabb pedig, hogy akkor is kerüljenek elő rég látott ruhadarabok, szexibb ruhák, amikor együtt mennek valahova. Ne csak az otthoni melegítő, és a "stóc teteje". Ha mindezt tapasztalja a másik fél, akkor máris nem féltékeny, máris nőnek/pasinak érzi magát. Fontos, hogy ebben az esetben éreztesse párjával, hogy ő úgy csodálatos, ahogy van.
A lényeg: A világnak ne adni olyan megjelenést, amit a párjuknak nem adnak meg, s a másik fél ezek után ne féltékeny legyen, hanem büszke a társára, aki szép és dekoratív, és az övé (természetesen nem birtoklási értelemben).
