Ha valakitől megkérdezik, hogy miért szereti a párját, akkor képes akár órákig is sorolni, hogy miért. Csak sajnos észre sem veszi, hogy nem az egészet szereti, hanem csak részeket belőle (haja, szeme, alakja, szíve, lelke...stb). Ezek mind besorolhatok a szeretet három első lépcsőfokába, a szeretlek, mert ilyen vagy, szeretlek, mert enyém vagy, szeretlek, mert a társam vagy-ba. Ezek mind az indokló szeretet fajtái, amikor megmagyarázzuk a miérteket. A szeretet akkor tökéletes, ha valaki csak annyit mond, hogy szeretlek, mert szeretlek, ugyanis ebben van benne a feltétel nélküli szeretet. A többi, az indokló, mind mulandó értékre világít rá. Elmúlik a fiatalság, átalakul a szépség, átalakul a szív és a lélek. Akkor már nem kell szeretni? Ha valaki megreked az első három szint valamelyikén, akkor már később nehezen fog szeretni, viszont ha nem áll meg, s eljut a negyedik szintre, akkor lehet az igazi szeretetről beszélni, amely tényleg örökké tart.
Tételezzük fel, hogy minden kapcsolatban élő így szereti a párját, szeretlek, mert szeretlek. Ezek után vajon kell-e még mondani a másiknak, hogy szeretlek? Egyáltalán lehet azt mondani, hogy pl. napi 10-szer, mert akkor tökéletes a kapcsolat?
Akik azt mondják, hogy elkopik a szó és az érzés. Előfordulnak olyan emberek a világban, akik úgy gondolják, hogy a kapcsolat elején sokszor kell mondani, s azután már nem kell, mert úgyis tudja. Továbbá az sem szükséges, hogy ki legyen mondva a hiányzol, a vágyom rád, a szükségem van rád, mert ezek mind benne vannak a szeretlekben. Ez lehet akár tény is, s elfogadhatjuk, hogy a szeretlek ezeket is magában rejti. Viszont az ilyen emberek szabályosan dührohamot kapnak, ha a párjuk felhívja a figyelmüket, s megkérdi, hogy szeretsz-e. Aki azt vallja, hogy elég csak annyit mondani, hogy "szeretlek", az pár év múlva olyanná válik, mint aki 40 éve házas, ahol az esetek többségében szépen éldegélnek egymás mellet. Lassan leépül a kapcsolat, s elmúlik minden, ami szerelem és szeretet, de az ilyen emberek miatt, akik először mindent mondanak, aztán már csak azt, hogy szeretlek, aztán a végén semmit, mert "úgyis tudja, hisz vele élek". Azt felejtik el, hogy a szeretetet nem elég csak tudni, hanem azt éreztetni kell minden nap, s nem az az éreztetés, hogy vele élek, mert az már lehet megszokás is.
Akik szeretik kimondani. Fennállhat a veszélye, hogy egy ilyen ember megkapja, ő nem a párját szereti, hanem a szerelemet és a szeretetet szereti, de ez egy nagyon végletes megközelítés. Ők nemcsak azt várják, hogy a párjuk érezze, hogy szeretik, hanem tesznek azért, hogy tudassák is, s ezért mondják gyakran ki a legszebb szót. Bennük van még a vágy, hogy elvarázsolják a másikat szép szóval, szép szavakkal, s nem azt várják, hogy a másik megállapítsa, hogy együtt vannak, s ennyi elég. A szeretet, mint szó náluk nem egy kopó alkatrész, mint az autóknál. Nem kophat el, mert mögötte tartalom és érzés van, s nem a statisztika kedvéért mondják, hanem szívmélységből.
A szeretetet nem elég tudni, illetve nem lehet megelégedni azzal, hogy a másik tudja. A szeretetet naponta kell éreztetni, naponta kell tudatni, naponta ki kell mondani. Ez azért jó, mert aki kimondja érezteti, aki hallja érzi, s nemcsak tudja.
