Ilyen esetben szokás azt mondani, hogy "valamire biztos jó". Mint általában minden, valamire tényleg jó, hogy mire, azt viszont az emberiségnek még nem sikerült teljesen kideríteni. Az éremnek általában mindig két oldala van, van egy jó, és van egy rossz is. Egy párkapcsolati szünetnek is vannak jó, illetve rossz oldalai. Illetve pontosítsunk: aki kitalálja a kapcsolatban, hogy tartsanak szünetet, annak szinte biztos, hogy jó, mert másként nem találta volna ki.
Mi vezet a szünetig? Talán nincs ember a világon, aki ezt megmondja. Mindig más. Sokszor egy oda nem figyelésből eredő féltékenységi roham, mely után az mondja ki a szünetet, aki nem figyel a párjára. Ilyen, s hasonló jellegű dolgok miatt találhatja ki általában az egyik fél, hogy tartsanak szünetet. Ritka az olyan helyzet, hogy valaki akár anyagi, vagy egyszerűen nevezzük materiális dolgok miatt akar szünetelni a párjával. Úgy gondolják, hogy ahhoz össze kell fogni, hogy mint problémát legyőzzék, a másik esetben (féltékenységi) pedig egy kicsit szét kell menni, hogy megoldják.
A. VERZIÓ, AMIKOR JÓ A SZÜNET. Természetesen innentől csak a lelki, és nem materiális okokkal foglalkozunk. Ha túl nagy a féltékenység, ha túl nagy a párral szembeni figyelmetlenség, akkor még jó is lehet egy szünet. A szünet ebben az esetben azért lehet jó, mert "távol egymástól" megtanulják értékelni a másikat, a mindennapokat még akkor is, ha azok néha egy kicsit szürkék. Elkezdenek többet gondolni egymásra, visszajönnek azok a kezdeti lángok, elkezdenek - mint az elején - újra repülni az sms és e-mail hegyek, és gyakorlatilag újra felfedezik egymást, újra megszeretik egymást, s újra értékelik a másikat.
B. VERZIÓ, AMIKOR ROSSZ A SZÜNET, SŐT ÁRT. A kiinduló helyzet ugyanaz. Élnek a mindennapokban, szinte teljesen elvesztek egymás mellől, jobban érzik magukat már mással, mint a párjukkal (természetesen ellenkező neművel, vagy egy vegyes társaságban, ahol több az ellenkező nemű). A másikra nem figyelő fél dönt a szünetről. Ennyi elég is annak, aki nem akar szünetelni. Sokkal féltékenyebb lesz, mert - igaz, hogy van nézeteltérés - de nem érti meg, hogy ha elméletileg szeretve van, a párja miért nem kíváncsi rá. Itt nem is történik meg nagy mértékben az egymásra találás, mert a szünetet kitaláló magasról tesz a párja fejére - a szünet alatt - mindenféle okokat kitalálva, de természetesen várja, hogy a párja bízzon meg benne annak ellenére, hogy semmi alapot nem ad a bizalomra, sőt, a körülmények rossz összejátszása még egy lapáttal rá is tesz. Ebben az esetben szinte semmi jóra nem kell számítani, mert ez a féltékenység táptalaja lehet.
Veszély lehet, hogy az ilyen, s ehhez hasonló szünetek átcsaphatnak elhajlási engedélybe, csak az a baj, hogy erről elfelejtenek szólni egymásnak. Elindulnak a flörtölgetések, a kelletések és ezek társai. Kinél? Hát leginkább annál, aki a szünetet kitalálta, s nem annál, aki a szünetet elszenvedi. A szenvedő sóvárog a párja után, az eszmei szerző pedig örül, hogy egy kicsit megszabadul a párjától.
Bárhogy is nézzük, a szünet egy párkapcsolatban inkább ront a helyzeten, mint segít. Nem szünetelni kell, hanem azt elkerülni. Hogyan lehet elkerülni? Figyelni kell a másikra, és szeretni kell a másikat, de lehetőleg úgy, hogy az a másiknak is jó legyen!
