Szörnyű, de van ilyen is. Mielőtt valaki a lakhelyem körül megijedne: Nem a környékünkön történt!
Egy egyszerű, apró kis mondatocska, apró emberek szájából, ami elárulja, hogy az emberi nem legalja, a leendő semmirekellő réteg is csak-csak a "szerető" családból burjánzik elő. Azután pedig vírusként, rákos sejtként megtelepszik egy közösségben, majd elönti, s ha nem fékezik meg idejében akkor tovaterjed.
A hagyományos modell szerint a "család, a legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább egy gyermekből áll." Általában ezt tanítják, s legtöbbször ezt mondják a család megfogalmazásául. Máshogy fogalmaz a szociológia, máshogy az Alaptörvény, de a lényeg akkor is csak ez az egy mondat. A legkisebb társadalmi egység, de én inkább "a legkisebb, a legfontosabb, az alapot nyújtó nevelési egységnek, s szereteten és megbecsülésen nyugvó közösség"-nek nevezném, ahol a közösségben élő személyek meg tudják őrizni saját, de ugyanakkor a jóra alakítható személyiségüket. Mindent a családból hoz, vagy visz magával egy gyerek, s a hozottakat (a rosszakat) nem biztos, hogy felnőttként le tudja vetkőzni. A címben lévő mondatból kiindulva nem a család pozitív, s szép oldalát, hanem a "szülői nevelés" negatív oldalát szeretném kihangsúlyozni.
Kérdés, hogy ebben az "alapozásban" mit kap, illetve mit lát a gyerek. Sajnos meg kell látni, s szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a gyerek a rosszat is otthon tanulja meg, nemcsak a jót. Hogyan tanul? Egyszerűen csak látja a szüleit, a szüleinek tekintélye van (ha van), és követi azt a viselkedési formát, amelyet lát, amelyeket ki sem mondanak. Ezután már nem meglepő, hogy az otthonról hozottakkal gazdálkodik, s nehéz megfékezni a "második nevelési egységben" az oviban.
Hol vét a szülő először? A legtöbb rosszra való nevelés ott kezdődik, amikor a szülő kimondja a szokásosat: Nekem nem volt rá lehetőségem, én nem kaptam meg, de a gyerekemnek megadok mindent. Nem is lenne rossz nekiindulás a gyereknevelésnek, csak annyi a baj, hogy a kedves szülő ezt eszetlenül, s gátlástalanul teszi, miközben azt hiszi jót tesz, de ezzel csak árt a gyerekének. Rossznak születni nem lehet, csak rosszá válni. Ehhez elegendő három dolog, az egyik a szülői ráhagyás, a másik a rossz példa, harmadik pedig a korlátlanság.
Szülői ráhagyás. Ezek még nem annyira vészes, vagy inkább nem feltétlenül annyira vészes dolgok és cselekedetek. A szülők bizonyos esetekben szeretnek sok dolgot a gyerekre hagyni, illetve helyette megcsinálni. Ez a helyette történő gondolkodás illetve "munka" egy idő után már árt, holott a szülő csak "szereti" a gyereket, s nem veszi észre, hogy károkat okoz azzal, hogy helyette csinál mindent. Szinte elképzelhetetlen például, hogy egy gyerek nem tud normálisan, európai módon késsel villával enni általános iskola elején. Hallottam olyanról, mi szerint kb. 20 gyerekből 3-4 evett normálisan alsó elején késsel és villával. Miért? Mert a szülő nem akarta még OTTHON idejében megtanítani enni rendesen, inkább felszelt helyette mindent, mondván, hogy a gyereknek ezt még nem kell tudnia, meg könnyebb, ha ő csinálja. Könyörgöm! Nem a pedagógus feladata a gyereket enni tanítani, hanem a szülőé. Másik példa. Nem tud cipőt kötni. Miért, mert nem tanították meg, mert ezt neki "még nem kell tudnia". Aztán tovább... Rendetlen, nem pakol el maga után, mert a szülő megteszi, mondván, hogy "neki még ezt nem kell tudnia". Millió és millió olyan dolog van, amelyet nem enged a szülő és megtesz a gyerek helyett, holott életkori sajátosságai miatt már a gyereknek is tudnia kellene. Hangsúlyozom, ezek még csak kisebb, s javítható dolgok, amelyeket később ha nehezen is, de lehet korrigálni.
Rossz példa. Ez az igazi baj, amikor a szülő akár tudatosan, akár tudat nélkül rossz példát mutat a gyereknek, s ebben nő fel, s azzá válik, amit lát. Néhány ilyen példa:
- Önzőség. Két dolog segíthet az önzőség kialakulásában. Az egyik egy önző szülő, akinek a családon belül a saját igényei a legfontosabbak, és saját igényeinek kielégítéséért bármit megtesz. Ez tetézve van azzal, hogy a tágabb családban is tapasztalhatja az önzőséget, s egyre jobban ez válik neki az elfogadott viselkedési normává. A másik eset, hogy az önzetlen szülő teszi önzővé a gyereket. Ez a tipikus "első szóra ugró szülő", aki talán még a fenék megtörlésére sem akarja megtanítani a gyereket, mert majd ő kitörli. Ezt lehet fizikálisan is, de lehet lelki értelemben is érteni. Ha a szülő első szóra ugrik mindenre a gyermekének, s helyette megtesz mindent, s nincs egy gát, amikor azt mondja, hogy "ezt már nem, mert te is meg tudod csinálni", akkor szolgává fog válni, s ezt a gyerek ki fogja használni.
- Haszonlesés. A másik szépség. Vannak olyan szülők, akik az életben hasznot próbálnak igazságtalanul húzni a másikból, vagy ki akarják használni a másik embert, Ez még "nem is lenne hatalmas baj", csak ezt otthon valaki ecseteli a párjának miközben hallja a gyerek, ő is elkezdi ezt csinálni. Hogyan? Ha az egyik szülő azt mondja valamire, hogy nem, akkor megy a másikhoz, hogy azt mondja igen. Addig-addig ügyeskedik, amíg valamelyik szülőből nem sikerül hasznot húznia, mondjuk zsebpénz tekintetében.
- Rosszindulat. A másra irányuló gyűlöletbeszédek teszik ilyenné a gyereket. Ekkor van az, hogy mást sem lehet hallani, mint a másik szidását, pocskondiázását, gyalázását, fikázását és van még rengetek szinonima. Nem mellesleg kutatások igazolják, hogy a hordozott harag és ellenségeskedés árt a szívnek.
- Beképzeltség. A semmire való büszkélkedés és nagyképűség. Ahogy mondani szokták "veri magát a semmire, vagy másra, ami nem az ő érdeme". Ha ezt tapasztalja a gyerek, már kicsi korban ilyen lesz. A szokásos erőfitogtatás: az én apukám erősebb, s majd jól elveri a tiédet.
A felsoroltakat szintén lehetne folytatni, de az említett négy is épp elég ahhoz, hogy "fantasztikus" gyereket neveljünk.
Korlátlanság. Itt egész egyszerűen arra gondolunk, hogy a szülő - mert ugye neki nem adatott meg - mindent, korlátlanul, azonnal megvesz a gyereknek gondolkodás nélkül. Arra viszont nem gondol, hogy már lassan nem tud neki mit adni, mert már olyan dolgokkal rendelkezik, amelyekkel még sok felnőtt sem. Nem utolsó sorban pedig eléri azt, hogy a gyerek ne becsülj a kapott dolgokat, hanem úgy értékelje, hogy az jár neki.
Véleményem szerint rossz gyerek nincs, csak eleven. Viszont vannak sajnos rossz szülők. A rossz szülőnek is két fajtája van. Van az igazán rossz szülő, mondjuk gondoljunk csak Szigetszentmiklósra. Az ilyennek börtönben a helye. De most nem ezekről a rossz szülőkről írtam, hanem azokról a rossz szülőkről, akik azt hiszik, hogy náluk jobb szülő nem is létezik. Ha az első, vagy alap nevelési egységben, a családban nem figyelnek a gyerekre, akkor veszett fejsze nyele. Természetesen a pedagógusokon is sok múlik, főleg a címben lévő szleng, és társai tekintetében, mert a közösségben meg kell fékezni azt a fertőzést, amit a gyerek otthonról hozott. Csak az a baj - ha sikerül is megfékezni - ,hogy a gyerek ugyanoda megy vissza. Kamaszkor előtt a gyerek a szüleit járatja le azzal, ahogy viselkedik. Kamaszkor alatt, illetve után meg a szüleit, és saját magát égeti le.
Természetesen háboroghatnak a szülők ezek után. Főleg azok háborognak, akik magukra ismernek. De meg kellene gondolni, hogy milyen emberek maradnak utánunk, s rá lehetne jönni arra, hogy a "naiv, következetlen szeretettel" nem használ senki, hanem inkább árt. Ha egy gyerek el akarja vágni a másik torkát, ha egy gyerek önző, ha egy gyerek nem tud köszönni, ha egy gyerek nagyképű......Mind a szülő hibája.
