Talán nem is gondolkodott még sok ember azon, hogy mi a féltékenységnek az igazi oka. Sokan azonnal rávágnák, persze tudálékosan, hogy a féltékenység oka és eredete a bizalmatlanság. Na, ez nem így van, meg nem is így volt, és nem is lesz így.

A féltékenység pontos megfogalmazása: a párkapcsolatában akkor féltékeny valaki, ha attól fél, hogy a párja hűtlen, megcsalja valakivel. De féltékeny az az ember is, aki valakit rossz szemmel néz, mert fél, hogy háttérbe szorul miatta (itt már beszélhetünk nemcsak párkapcsolati, hanem munkahelyi féltékenységről is, de most nem ez a témánk).  

A féltékenység nem a másik iránt érzett bizalmatlanságból ered, hanem abból, amit az ember önmagával szemben érez, vagy éppen nem érez. Mindennek oka az önbizalomhiány, illetve az önértékelési problémák, melyek mögött a negatív énkép áll. Természetesen a negatív énképet lehet párkapcsolaton belül együtt fejleszteni, vagy külön is.

Kin múlik a negatív énkép? Természetesen először mindig a társon, a páron. Meggyőződésem, hogy minden kapcsolatban szükséges akár naponta a másikat meghódítani, naponta újra megszeretni, naponta bókolni neki. Természetesen oda-vissza, s most itt felesleges beszélni a nemekről. Könnyen beszürkülhet egy kapcsolat, s nem az élet és a - lerágott csontként emlegetett - rohanó világ teszik tönkre, hanem a benne élő két ember, akik nem látják egymásban sem a férfit, sem a nőt. Nem látják azt az embert, akit meg kell/kellene hódítani. Azt gondolják, hogy egyszer az elején elég volt. Viszont ha a másik nem így gondolkodik, hanem vágyódik az elismerésre, a meghódításra mind a külsejét, mind a belsejét illetően, s nem kapja meg, akkor kialakul benne a negatív énkép, s elkezdi magát semmire tartani, elkezdi magát nullának érezni mind külsőleg, mind belsőleg.

Először csak úgy finoman nem érzi magát semminek, a tükör előtt. Azután - mert nem kap élete szerelmétől semmit - már mindenkinél rosszabbnak tartja magát, főleg a külsejét tekintve. Minden olyan hasonló neművel szemben senkinek érzi magát, akivel a párja valamilyen szinten kapcsolatban, ismeretségben áll.

Innen már csak egy apró lépés, hogy a párját mindenkivel összehozza, s kialakuljon az az igazi féltékenység, amikor ideges, ha a párja telefonja csörög, ideges, ha párja ellenkező neművel beszélget, sőt még azt se tolerálja csak nehezen, ha a párja azonos neművel találkozik. Ez már egyfajta beteges féltékenység, amely a kapcsolatot képes teljesen boldogtalanná tenni. 

Egészségesen viszont lehet féltékenykedni, mert nem engedi, hogy az ember hátradőljön olyan értelemben a kapcsolatban, hogy "már nem kell újra megszerezni", hanem akarja mindig meghódítani, hogy más "ne hódíthassa le" tőle párját.

Ennek a féltékenységen a hátulütője, hogy egy idő után a pár azon fele, aki féltékeny, s nem érzi magát semminek a társa mellett, elmegy máshoz, ahol ideig-óráig valaki lehet, akit meg akarnak hódítani, akiben látják a férfit, vagy a nőt.

A féltékenység nem önmagától jön, nem magától ered, s nem is szoktak általában féltékenynek születni az emberek. Az embert a társa teszi teszi olyanná, hogy önértékelési problémái legyenek, s azzal teszi féltékennyé, hogy nem értékeli eléggé. Nem érezteti vele, hogy neki tényleg ő a "valaki", a "valami", a társ, a férfi, a nő, az élet, a szerelem, a minden... Nem elég a tudat, hogy szeretve van valaki, hanem azt éreztetni is kell!

Mi az egyszerűbb? Önértékelési problémát teremteni, s ezzel egy féltékenységet előidézni, amely semmivé teszi a kapcsolatot, vagy egész egyszerűen szavakkal, tettekkel éreztetni a párral, hogy ő a leghatalmasabb Ő!