Mielőtt valaki azt hinné, hogy most mélyen belevágunk a szellemidézés közepébe, az ne is olvasson tovább, mert nem szellemet idézünk, hanem megpróbálunk elengedni, s nem itt tartani az elmúlásban.
Sajnos nincs olyan ember ezen a világon, aki ne állt volna legalább életében egyszer koporsó mellett, amikor neki nagyon kedves, vagy a legkedvesebb embertől kellett végleg, és visszavonhatatlanul elbúcsúznia. Ez a borzalmas élmény. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a gyász feldolgozása általában 8-12 hónap, amely kitolódhat hosszú évekig, ha az ember nem tud megfelelően gyászolni, s nem tud felállni, s elindulni a jövő felé az emlékeket megőrizve. Sokan azt hiszik, hogy a szeretett ember temetésével az emlékek is el lesznek temetve, de ez nem így van.
Vannak nagyon okos és "felvilágosult" emberek, akik azt mondják, hogy már úgyis élt eleget... Ez a legtapintatlanabb és legmeggondolatlanabb kijelentés, hiszen a korral a kötődések nem változnak, ugyanis pl. 70, 80, 90 évesen is lehet valaki édesanya, vagy édesapa, akitől a gyermekei búcsút vesznek. Aztán a másik felvilágosult kijelentés, amikor az elhunytat "szegénynek" tituláljuk, miszerint "szegény, úgy sajnálom, élhetett volna, rossz lehet neki". Nem az elhunytat kell sajnálni! Ha sajnálkozni akarunk, akkor sajnáljuk azokat az embereket, akik az elhunyt után maradtak, akikben hatalmas űrt hagyott a haláleset.
A kérdésre a válasz: nem, nem kell marasztalni azt, aki elment. Miért? Mert akkor nagyon önző emberré válunk, ha mindenáron itt akarjuk tartani, s nem engedjük el. Ha valaki hisz valamiben, hisz a túlvilág szépségében bármelyik vallási irányzat szerint is, akkor tudnia kell, hogy ott sokkal jobb helyen van, mint itt volt. Azzal, hogy itt akarjuk tartani, csak önző módon azt szeretnénk, hogy ne maradjunk nélküle, s csak magunkat nézzük. Ha tudunk önzetlenek lenni, akkor pedig elengedjük, mert tudjuk, hogy jó helyre megy, s majd egyszer ott fogunk találkozni, ergo nincs végső búcsú, csak ideig-óráig tartó.
"Élhetett volna még", mondjuk ezt is sokszor. Igen, élhetett volna még, de annak kell örülni, hogy egyáltalán élt és velünk volt.
