Manapság ritka az olyan ember, vagy ritkább az olyan ember, aki szeret dolgozni. Bár mindnekinek a hobbija lenne a munkája! Tehát vannak, akik nem szeretnek dolgozni, vannak, akik kevésbé szeretnek dolgozni, aztán vannak, akik imádnak dolgozni. Egy a közös, hogy pénzt viszont mindenki szeret keresni, lehetőleg minél többet. Csak az a kérdés, hogy ki hol kényszerült dolgozni, kik hogyan tudják a munkát a családi élettel összeegyeztetni. Vannak igazán kellemes, családbarát munkahelyek, s vannak a család ellenes munkahelyek, az úgynevezett stresszközpontok, ahol minidiktátorok uralkodnak. Két nagyon jó megjelenési formája ezeknek a központoknak a ZRT (Zártan Rommá Teszünk), és az NYRT (Nyiltan Rommá Teszünk). Persze lehet még mögé írni "téged és a családod". Az már eleve fel kell hogy keltse a leendő munkavállaló figyelmét, hogy "egy ütőképes csapat tagja leszel", aztán "lehetőség van az egyéni fejlődésre", "versenyképes munkabér" és még lehetne sorolni.

Ez mind szép, mind jó, csak egy a baj, kihagyták belőle, hogy "új családod a kollégád","ha nem a mi füttyszavunkra táncolsz kirúgunk", "első az ütőképes csapat","életed a cégé". Folytassam? Szerintem nem kell, mert ezt sokan tapasztalják. Aki egy kicsit ért a munka- és szervezetpszichológiához és olvasgat, rájön, hogy az egész nem szól másról, mint agyak átmosásáról. És tisztelet a kivételeknek, egy ilyen szervezet felépítése nem más, mint egy rugdosólánc. A csúcson áll a vezérrugdosó, aki rugdossa a vezérrugdosó-helyetteseket, akik rugdossák a különböző területi, vagy megyei rugdosókat, akik rugdossák a kirendeltségvezető-rugdosókat, akik rugdossák a tápláléklánc alját, a munkavállalót, akik a fölöttük állóknak a zsebeit degeszre keresik, a sajátjukba még éppen csak jut valami, na meg a rengeted idegeskedés, mert ugye teljesíteni kell, viszont már az embereknek nagyon nincs pénzük arra, hogy állandóan "fogyasszanak".

Könnyen kialakul ezekben a helyzetekben, főleg a kisebb megrugdosott vezetők szintjén egy tudathasadásos állapot, ahol néha azt hiszik, hogy ők és a team a világot váltják meg, rajtuk múlik az emberiség jövője, ezért nagyon sokszor, nagyon fontos megbeszéléseket kell tartani, amelyek arról szólnak, hogy természetesen megint a tápláléklánc alja van rugdosva, a kereső, a másnak kereső. Mert az rendben van, hogy egy orvoscsapat megbeszéléseket tart, mert ők tényleg életeket mentenek, de hogy mások...

Folytatva, és teljessé téve ezt a skizod állapotot, a közép-rugdosokat jól meg kell coachingolni, hogy aztán ők tegyék ezt másokkal, magukat már-már szinte hivatalos trénerré, coachá, vagy pszichológussá kikiáltva. Ezáltal szegény munkavállaló (tápláléklánc alja) megint sokkal "okosabb" lesz, mert neki aztán pont erre van szüksége. Dehogy van, csak szeretne megélni, szeretné etetni a családját, meg kifizetni a számláit.

Aztán jön a többi a "szent kollegialitás". Az nem elég, hogy hétfőtől péntekig össze vannak zárva, aztán rosszabb esetben szombaton is, aztán legrosszabb esteben vasárnap is, mondjuk sokszor 9-10 órát, szervezzünk néha fontos értekezletet munka után, hogy éjjel érjen haza a dolgozó, meg aztán nagyon fontos a csapatépítés, hogy ütőképes legyen mindenki, ezért el kell menni épülésekre, aztán ünnepeljük egymást, hogy lehetőleg az otthoni ünneplésre is úgy essen be mindenki (mert a kollégával a munkahelyen kell először, a család ráér), és év végén vacsizzunk egy hatalmasat, ahol tudatosul, hogy "mi vagyunk a legjobb csapat". Az, hogy a csapat tagjai már csak képről ismerik a családjukat, mindegy. Az, hogy szülők néha már alukálva találják a gyereküket, az mindegy. Az, hogy az élet legnagyobb részét a kollégával éli, az mindegy.

Ki lehetne töltetni egy kérdőívet név nélkül, ahol őszintén mernének válaszolni a rugdosottak arról, hogy milyen a családi életük. Valószínűleg meglepődnénk, vagy nem. Meg lehetne mérni, hány dolgozónak ment tönkre a kapcsolata; hány dolgozó ismeri igazán a családját; hány dolgozó akadt össze a másik dolgozóval; hánya tudják otthon megcsinálni a második műszakot, stb... Elrettentő számokat kapnánk.

A legnagyobb baj, hogy fent nem tudják, hogy mi van lent. Ha esetleg egy hétre, ne, inkább egy hónapra helyet cserélnének és a főrugdosók lennének a rugdosottak, akkor talán megéreznék, hogy nagyon nem jó az, amit, s ahogyan csináltatni akarnak az alsó szinteken.

Dolgozni kell, mert kell. De amíg a kolléga a család, a meghitt otthon a munkahely, addig a társadalom legalapabb egysége, a család fog csorbát szenvedni, pedig pont, hogy annak nem kellene.