Ezen gondolkodom, hogy tényleg meg kell e bocsátani, vagy nem. Néztem egy cikket, ahol leírják a megbocsátás 7 lépését. Lehet találni egy könyvtárra való könyvet, amely néha tele van ömlengéssel, csöpögéssel, s egyéb hasonló valamikkel, ahol a nagy bocsánatkérés és megbocsátás már-már egy hatalmas lelki élménnyé van emelve, egyfajta katarzissá, sőt, sokan átélik egy ilyen esetben a szexuális gyönyör lelki változatát is, aztán boruljunk össze, és szeressük egymást gyerekek.

Ha valaki megbánt, elvárjuk, hogy bocsánatot kérjen. Ha valakit megbántunk, akkor elvárja, hogy bocsánatot kérjünk. Mennyivel egyszerűbb lenne nem megbántani a másikat és figyelni rá! Akkor nem kellene eljátszani a "bocsánatos produkciót"! Na, meg tudni kell, hogy szinte senki sem gondolja igazán komolyan sem a bocsánatkérést, sem a megbocsátást. A tüske ott fog maradni a sértettben, a sértő pedig magában úgyis azt gondolja, hogy nem tett semmi rosszat, bolond és gyenge aki megsértődött. Aki komolyan gondolja a bocsánatkérést és megbocsátást, akkor elnézését kérem, de itt is a bizonyíték, miszerint a kivétel erősíti a szabályt.

Itt nem azon van a lényeg, hogy egymásnak miket mondunk, s hogyan kérünk bocsánatot. Nem az a lényeg, hogy hány lépésben kérünk bocsánatot, meg hány lépésben bocsátunk meg. Itt a lényeg a felejtésen van, hogy tud-e az ember felejteni. Szerintem nem.

Egy barátom (naná, hogy ügyvéd :-) ) azt mondta, hogy: két dolgot nem szabad elfelejteni, azt aki jót tett neked, és azt, aki rosszat. Annyit módosítanék rajta, hogykét dolgot SZINTE LEHETETLEN ELFELEJTENI, és van, amit nem is szabad soha elfeljteni. Van benne igazság, nem is kicsi. Nézzünk egy kicsit magunkba, oda, ahova nem szeretünk, a lelkünk mélyére, ahol igazi énünk lakik! Hányszor kértek tőlünk bocsánatot? Hányszor bocsátottunk meg szóban? És a lényeg: Hányszor felejtettük el?Na???? Őszintén!!!!

Mit nem szabad soha elfelejteni? A saját hibákat, azokat a bántásokat, amiket tettünk, elkövettünk a másikkal szemben. Azokat mélyen, s egész nyugodtan írjuk magunkba, hogy többé ne kövessük el.

Mit lehetne elfelejteni? A bántásokat, amelyeket kaptunk a másiktól.

Összegezve: Szerintem a szó és érzés szorosan vett értelmében borzasztóan ritka, amikor megbocsátásról lehet beszélni. Felejteni kellene mindenkinek, ami szintén elég sokszor lehetetlen. Ha tüskét kapunk, azt ki lehet húzni, de azután sokáig ott marad a helye.

A legegyszerűbb megoldás az emberi kapcsolatok szűkebb szintjén (család, párkapcsolat, közösség amiben éppen vagyunk) hogy először meg kell ismerni a másikat, és tudni kell, mi az ami fájó neki, amivel lehet bántani. Egyszerűen nem kell megbántani, hanem figyelni kell rá.

Sokkal egyszerűbb a másikra figyelni, mint megbántani, s "eltragikomédiázni" a bocsánat kérését, esdeklését több napos felvonásban.