2014.04.21.
15:50

Írta: Tapsy

"Addig nincs baj, amíg mindenki a saját dolgával foglalkozik!"

Egy ismerősömtől hallottam ezt a - saját maga által alkotott - közmondást, s rájöttem arra, hogy azért vannak gusztustalan emberek a világon, mert ezt a mondást nem tudják, vagy éppen nem akarják tudni, nemhogy élni. Rá sem jövünk arra, hogy minden pletyka, minden rágalom, minden becsületsértés ebből ered. Az ember mindig mással foglalkozik, mindent lát, mindent hall, mindent tud, természetesen "biztos forrásokból".

Ebben az esetben két embertípust lehet élesen megkülönböztetni. Az egyik a rosszindulatú, a másik pedig az értelmes ember, s természetesen ebben az esetben számít, hogy ki mennyire tanult, művelt, vagy éppen olvasott.

  • Rosszindulatú ember. Legfőbb ismérve, hogy mindig a másik emberrel foglalkozik, magát "jóindulatúnak" beállítva. De miért? Azért, mert nincs jobb dolga, nem akar a saját problémáival foglalkozni, vagy épp pont igaz rá az "Az kiabál, akinek a háza ég!". Igazából valamilyen szinten nem korlátolt az ilyen ember, mert van annyi esze, hogy inkább mást kiabál meg, mert addig sem foglalkozik senki vele, s a titkaival sem. Pedig szerintem ha végignézné az életét, a mindennapjait, bőven ráférne, hogy saját magával foglalkozzon, s ne mással. A másik ismérve az ilyen embernek, hogy pletykákat gyárt, de ez sajnos - jobban megnézve - rágalmazássá, becsületsértéssé növi ki magát, illetve annak nevezik becsületes nevén. És a szép az egészben, hogy "biztos tudása" van. Hát valamiről biztos a tudása, de sajnos nem a korlátoltságáról.
  • Értelmes ember. Az értelmes ember nem rosszindulatú ember, mert az gondolja a "biztos tudású, ám rosszindulatú" emberről, hogy rosszindulatú, s jobban tenné, ha a saját dolgával foglalkozna. Sőt! Egy értelmes ember felháborodik azon, hogy a korlátoltnak egyáltalán mi köze van egy másik ember dolgához, s életéhez. Mindezt miért teszi egy értelmes ember? Azért, mert becsületesen él, becsületesen dolgozik, és sem ideje, sem igény nincs a másik ember életében turkálni, mert a saját életével, saját dolgával foglalkozik.

A fentebb említett két embertípust fel lehet ismerni a mindennapokban. Békésebb lenne a világ, ha mindenki a saját életével, dolgával foglalkozna, s nem a másikéval. Akinek ideje van a másikkal foglalkozni, annál valami nincsen rendben, vagy azt gondolja, hogy amíg ő dob be témákat a köztudatba, addig vele nem foglalkozik senki. Meg sajnos abban a tévedésben él, hogy őt soha nem éri el - ahogy mondani szokták - "Az Isten haragja". Magyarul biztonságban érzi magát, és sérthetetlennek. Csak addig, amíg egyszer nem esik ami esik...Becsületsértés, rágalmazás, amelyek sajnos nagyon komoly dolgok.

Tehát ha az ember békében akar élni, jobb, ha a saját dolgával foglalkozik, mert abból még nem lett baj.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tapsy.blog.hu/api/trackback/id/tr1006052824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nap Sugárnap 2014.05.13. 12:24:51

De mivan akkor ha egy értelemes ember elhiszi azt,amit a rosszindulatú ember mond?!
süti beállítások módosítása